Az irodában is csinosan, avagy diákból dolgozó nő

Vagy ahogy diákként azt a szóbeli vizsgákon is tettem, igyekeztem olyan neutrálisnak és natúrnak tűnni, hogy a figyelmet teljesen eltereljem a külsőségekről, s hogy kizárólag a tartalomra kerüljön a fókusz. Ilyenkor a szekrényemből mindig a legunalmasabb szürke vagy fekete ruhát kaptam elő egyfajta rejtőzködés, a környezetembe való belesimulás céljából. Ekkor még nem értettem, hogy a teljes önfeladás és a szigorú öltözködési protokoll között léteznek átmenetek is.

Az egyetem kapuit átlépve vadul kerestem “felnőtt ruhákat”, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a nyári outfitjeimen gyökeresen változtatnom kell ahhoz, hogy komolyan vegyenek a munkahelyemen. Vagyis nincs több forrónaci és miniruha. A durván lehűtött irodákban azonban nem is vágyódik az ember a testet alig takaró viseletre, így ezek leginkább a tengerparti nyaralásra maradtak. Hosszú idő volt, míg megtanultam, hogyan tudok úgy megjelenni a hétköznapokon, hogy az csinos, nőies legyen, ugyanakkor teljességgel iroda-kompatibilis. Vagy hogy léteznek elegánsan szexi viseletek is, melyek közel sem súrolják a közönségességet. A külsőre tett dögös, nőies jelzők pedig korántsem jelentenek egyet azzal, hogy minden portékádat szemlére bocsátod. 20 évesen még mindent magára aggat az ember anélkül, hogy különösebben aggódna azért, hogy milyen benyomást kelt az éppen aktuálisan magára öltött ruhával, csak tessen magának és másoknak. Persze az iskolában, egyetemen disztingválni kényszerülünk. Minden más helyzetben - a szabadidős tevékenységekkor vagy akár még az alkalmi diákmunkák során is - van lehetőség szabadon öltözködni, belekóstolni újabb stílusokba. Ez a fajta felfedező út valahol életkori feladat is, mint mikor rájössz, hogy milyen párkapcsolatban érzed jól magad, vagy hogy kitapasztalod, hogy a habitusodhoz mely munkák illenek a leginkább. A saját stílusod megtalálásához is tapasztalatra van szükség. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy nagyon fiatal lánynak vagy fiúnak ne lehetne kiforrott stílusa, csak többnyire ez a személyiséggel együtt érik be. 

A státusz-és életkorváltás öltözködés terén is nagy kihívást jelent, hiszen ilyenkor több szempontot is érdemes összehangolni. Az én esetemben a diákból dolgozó nő is egy ilyen státuszváltás volt. Tekintve, hogy az időnk legnagyobb részét a munkánkkal töltjük, többségünknek a munkahelyi viselet válik az általánossá. (Feltéve, hogy nem speciális munkaruhát igényel az általunk végzett munka.) S ha a munkáltató nem is ír elő különösebb dress code-ot, egy smart casualhez azért mindenképp érdemes igazítani mindennapi/munkahelyi outfittünket. Az öltözködési szabályokkal ugyan korlátozva érezhetjük magunkat, ám hiszem azt, hogy a meglévő kereteken belül is képesek lehetünk az egyediségre és megújulásra, s hogy a szabályok nem unalmassá teszik a reggeli készülődést, hanem valamelyest megkönnyítik a rutinjainkat, s követésükkel a praktikumot könyvelhetjük el előnyként. Mivel nem nyomaszt minket oly erősen a választás paradoxona, a döntés leegyszerűsödik. Az így megmaradt lehetőségek között pedig izgalmas volt felfedezni a hozzám leginkább passzoló fazonokat, színeket. Számomra az időtállóan nőies szabású egyberuhák bizonyultak a legjobb megoldásnak, melyekben mindig jól tudom magamat érezni. A kedvenc színeimet, mintáimat kiválasztva pedig így is végtelen számú variációt látok magam előtt. Végeredményben pedig nem kell meghasonulnom: megőriztem a személyiségemet, nő is, csinos is maradtam.